Néha csak barangol az ember minden felé, mint ahogy én szoktam Londonban az ebédszünetemben és sok mindent találhat. Éppen azon gondolkoztam amikor sétálgattam, meg metróztam odavissza, hogy kellene egy amolyan ebédszünet rovat, ahol lehetne londoni érdekességeket bemutatni. Annyi minden van ott a környéken, hogy érdemes lenne beszámolni róla. Vannak a nagy és látványos dolgok, de van sok sok apró rész, amit nem lehet sehol sem megtalálni szerintem. Na majd egyszer.

Na de vissza a lakáshoz, mert két dolog is volt mostanában. Az egyik megint a számla, mert szolgáltató kihozta, hogy 5 napra nekünk bizony 457 font a számla. Majd amikor félig ordítva közlöd vele, hogy nem, akkor Ő csak azt mondja, hogy mi így saccoltuk és ennyi. Oké, óraállás bemond, majd kisasszony benyögi, hogy akkor ez eddig 9 font. Igen kilenc. Nem értem miért kell az ártatlan barom szolgáltatót játszani. Mindegy majd átmegyünk szépen egy másikhoz. Oké ez is kész megint, közben jön a víz, az se lett megcsinálva, maegint telefonálhatsz. Közben pedig azt mondták, hogy minden el lett intézve, hát egy nagy büdös lószart. Minden csak akkor lesz olyan amilyennek akarod, ha saját magad csinálod.

Oké. Másik meg pár napja volt, hogy később mentem munkába, de be volt zárva az ajtónk. Na nyitnám, de kulcsom csak kivülről nyitja az ajtót, amolyan kicsit elb@szott a lakás, de mindegy. Szóval full öltönyben ablakon kimásztam, ami kicsit hülyén érződött és éreztem, hogy páran néznek az autókból az utcán kicsit lejebb. Na de kit érdekelnek. Kimásztam, majd kulcsal bejöttem :) és elindultam munkába. Félúton meg beszartam, hogy nyitva hagytam az ablakot. Na ez sem a legjobb napom volt az biztos. Ja igen és az ajtót kivülről csak kulccsal lehet nyitni.

Sírtunk és nevettünk is, szóval egálban vagyunk most. Nem nagyon tervezünk semmit mostanság, egyre csak a megrendelt ágyat várjuk, ami 28 nap alatt érkezik, ha érkezik. Addig meg szenvedünk kicsit tovább. De alakul minden, egyszer csak olyan lesz amilyennek akarja az ember. Tervezgetjük a TV-t is megvenni, de lehet kicsit várunk hisz hiába olcsó a TV, ha 146 font csak a kurva engedély, ami nélkül meg nem lehet nézni. Na de majd ez is alakul valahogy.

Mert például az MTV videotárában annyi minden van, most találtam ezt,aminek talán most van értelme számomra: