Végre. Eljutottunk oda, hogy nem csak kinéztünk egy lakást, hanem meg is néztük és el is kezdtük a költözést. Mindezt igen nehezen, hiszen este érünk csak haza és nem sok időnk marad hétközben semmire. Főleg nem elmenni megnézni házakat. Na de most hétvégén sikerélmény volt, hiszen 2-t megnéztünk, a harmadikat nem találtuk meg, de nem is kell hisz a második megfelel elvárásainknak.

Szimpatikus volt az agency is, szóval döntöttünk és költözünk. Mondjuk nekem még mindig utaznom kell sokat, bár ez relatív, hisz van olyan munkatársam, aki oda is és vissza is két, azaz kettő órát utazik. Szerintem többet is, meg mondta, hogy volt hogy ezercsiliárd mérföldet vezetett. Még mindig érdekes, hogy meglepődik mindenki, amikor megtudja, hogy te bizony, nem ott laksz 3 metróállomásra. Mondjuk a City közelében nem lakik senki, hiszen annyira drága.

De legalább egy olyan helyre megyünk aho fehérek vannak és nincs ez a nyomorult igénytelenség. Tetszett, kicsi város, falus inkább, tök jó lesz majd ide hazajönni. Kicsit előrefelé gondolkodva Tamást próbáljuk rávenni, hogy költözzön ide, mert 3 ember már elég jó lakást tud kivenni 700 font környékén. De ezt majd később.

Landlordunk hirtelen elkezdett érdeklődni, hogy miért megyünk, meg minden, most írtam meg neki, hogy van itt egy család, meg egy emberke aki keresne lakást, csak válaszol. Addig nem nagyon kérdezte mivan, mondjuk nem is baj. Elég sokat csináltunk a lakáson, meg a kertben, meg amúgy is. Vagy 3 évig fizettem a cuccot, szó nélkül, mindig pontban. Amolyan ideális bérlő vagyok. :)

Na de most már tényleg megyünk, haladunk majd előre a papírokkal meg ilyenek. Bár semmit nem csináltunk eddig, már idegbeteg vagyok, de mondjuk 5 perc pánik kell mindig. Szóval minden jó lesz.

Aztán meg dolgozunk,dolgozunk, no meg dolgozunk. Mindig ki szeretnék menni csavarogni a londoni forgatagba, nagyon vonz a város. Múltkor találtam egy kocsmát, ami pub, de mindenki azt hiszi ez egyenlő a kocsmával, nagyon jó eldugott helyen van, soha nem gondolnád, hogy ott van valami. Amolyan fedezzed fel a városod mozgalom részemről, bár én nem a 250 elefántot akarom emgtalálni. :) Az is igen jó móka lenne.

Szóval megyünk innen. Másnak meg megpróbálunk segíteni idejönni, most éppen egy család keres lakást. Az se semmi amikor egy egész család kiköltözik, de ez nem az én dolgom, csak néha eszembejut. Csak sikerül mindenkinek amit akar.